Felnőttoktatásra jelentkezés
Képzés kereső
Magyar
English
Deutch
Magyar
English
Deutch
Vendégségben Aradon

2018.06.07.

A BSZC Szent-Györgyi Albert Szakgimnáziuma és Kollégiuma ifjúsági kategóriás elsősegélynyújtói nem mindennapi felkérésnek tettek eleget. Ugyanis iskolánk tanulói meghívást kaptak az Aradi Megyei Elsősegélynyújtó versenyre. A versenyen ugyan vendég részvevőként szerepeltünk, de így is lehetőségünk volt betekinteni a helyi megmérettetésbe. Náluk egy kicsit más a lebonyolítása a versenynapnak. A Vöröskereszt szervezésében az elméleti feladatokon túl, közlekedési ismeretekből is helyt kellett állni. Természetesen a gyakorlati szituációk is részei az elvégzendő feladatoknak, de itt egyszerűbb történetekkel szembesültünk. A verseny jó hangulatban, kellemesen telt el. A versenyen kívül lehetőségünk adódott megtekinteni Arad nevezetességeit is! Köszönjük vendéglátóinknak a lehetőségeket!

Csapatunk versenyen kívül indult ugyan a megmérettetésben, ennek ellenére megfelelő komolysággal álltunk hozzá. Hiszen egy nagyon jó gyakorlási, illetve felkészülési lehetőség volt az őszi Országos Elsősegélynyújtó Versenyre.

A megyei verseny megnyerésének eredményeképpen ugyanis ifjúsági és felnőtt csapataink is ott lesznek az országos versenyen!

vissza
Békéscsabai Szakképzési Centrum
5600 Békéscsaba, Gyulai út 32/1. centrum@bszc.hu 06 66/441-314
Békéscsabai Szakképzési Centrum
5600 Békéscsaba, Gyulai út 32/1.
06 66/441-314